A Nokia az elérhető piac újradefiniálásával 200 milliárd eurós lehetőséget kíván kiaknázni. Az utolsó negyedévre korábban kitűzött céljának megvalósítására számít.
A Nokia a texasi Irvingben megrendezett Tőkepiaci Napjain vázolta a vállalat stratégiáját, amely a bővülő multimédiás és az üzleti szféra piacán való növekedés mellett a mobil hangforgalom piacának folyamatos kiaknázását célozza.
"A mobil hangforgalom bővítése, a fogyasztók multimédia-használatának ösztönzése, és a mobilitás vállalati szektorra történő kiterjesztése központi szerepet játszik a Nokia növekedési stratégiájában" - mondta Jorma Ollila, a Nokia elnök-vezérigazgatója. "A 2004. január elsejétől működő új vállalati struktúránkkal készen állunk arra, hogy a végfelhasználói és fogyasztói igények kielégítésére, a végponttól végpontig terjedő megoldások fejlesztésére, és a méretgazdaságosság megteremtésére koncentrálva egy 200 milliárd eurót érő piaci lehetőséget ragadhassunk meg."
Növekedést ösztönző, bővülő piacok
A 2003. év piacának értékét felmérő becslések alapján a Nokia úgy véli, hogy a hangforgalmat lebonyolító készülékek, a képforgalom, a játékok, a különböző médiafajták, illetve a vállalati mobilitás és mobilhálózatok piacai összességében 200 milliárd euró értékű, elérhető piacot jelentenek a vállalat számára. A Nokia kiemelkedő termékeiből, márkanevéből, kereslet-kínálati hálózatából, műszaki téren kivívott vezető szerepéből, és költséghatékonyságából fakadó versenyelőnyét kihasználva kívánja kiaknázni ezt a piaci lehetőséget.
A Nokia stratégiája a nettó eladások növelését célozza. Míg a képüzenetek, a játékok, a médiaszolgáltatások és a vállalati mobilkészülékek piaca kiváló terepet nyújt a fejlődéshez, a hangforgalomra optimalizált készülékek és hálózatok piacán a Nokia számára továbbra is nyitva áll a lehetőség piaci részesedésének növelésére. A fent meghatározott, megcélozható piacokon lezajló kedvező fejleményeket és a vállalat stratégiájának és új működési struktúrájának sikerét feltételezve a Nokia hosszú távon a nettó eladások évente átlagosan legalább 10 százalékos növekedést tűzte ki célul (változatlan árfolyamon számolva).
A Nokia a mobiltelefonok piacának volumenét 2003-ban körülbelül 460 millióra becsüli, 2004-re pedig 10 százaléknál valamivel magasabb növekedésre számít. A vállalat továbbra is a piaci növekedésnél gyorsabb bővülést vár. A Nokia szerint a mobilinfrastruktúra piac egésze stabilizálódik, 2004-ben pedig a 2003. évi szinten állapodik meg.
Az eladások és a nyereség új vállalatstruktúrán alapuló megoszlása
A Nokia új vállalatstruktúráján belüli négy üzletág mindegyike - a Mobile Phones, a Multimedia, a Networks, és az Enterprise Solutions - önállóan felelős a nyereségért-veszteségért. A Nokia jelenlegi becslései szerint a 2003 utolsó negyedévi eladások közel 65 százalékát a Mobile Phones, valamivel több mint 10 százalékát a Multimedia, 20 százaléknál árnyalatnyival kevesebbet a Networks, és körülbelül 5 százalékát az Enterprise Solutions termelné.
Amennyiben az egyes üzletágak külön jelentenének eredményeikről, a jelenlegi számítások szerint az új Mobile Phones üzletág a jelenlegi Nokia Mobile Phones-hoz hasonló bruttó árrésről és annál valamivel magasabb üzemi árrésről tájékoztatna. A Multimédia üzletág a jelenlegi Nokia Mobile Phones-hoz hasonló, az Enterprise Solutions pedig valamivel magasabb bruttó árrést érne el.
A kezdeti jelentős kutatás-fejlesztési és marketing beruházások és alacsony eladási mutatók következtében a Multimedia és az Enterprise Solutions üzletágak rövidtávon várhatóan üzemi veszteséget termelnek majd. A tervek szerint a Multimedia üzletág 2004 utolsó negyedévétől, míg az Enterprise Solutions 2005 folyamán válik majd nullszaldóssá.
A Nokia Networks bruttó árrése a Nokia Group többi üzletágánál valamivel alacsonyabb, a negyedéves eladási adatok alapján pedig csekély mértékű üzemi nyereségre lehet számítani.
A Nokia versenyképességét és hatékonyságát horizontális csoportok kialakításával fokozzák: létrejön a Customer and Market Operations, a Technology Platforms, a Strategy, Research, Venturing and Business Infrastructure részleg.
Mobile Phones üzletág
Az üzletág széles fogyasztói rétegek számára kínálja világszerte a rendkívül versenyképes mobiltelefonok teljes választékát. A Mobile Phones a GSM-hez készült, elsősorban hangforgalmat lebonyolító, illetve fényképezőgépes készülékekkel, valamint CDMA és TDMA termékekkel foglalkozik. A Mobile Phones továbbra is a Nokia legfontosabb ütőkártyáira: a termékekre, a márkanévre, a hatékony költségmenedzsmentre és működésre támaszkodik.
Multimedia üzletág
A Multimedia a mobilitás képkezelésre, intelligens telefonokra, játékokra, médiacsatornákra, zenére és mobil tartozékokra gyakorolt hatásával foglalkozik. A Nokia a növekedés korai jeleit látja ezen a piacon. A kamerával felszerelt fényképezőgépek száma már 2003 második negyedévében túllépte a digitális videókamerákét, miközben a Nokia 2003-ban a világ legnagyobb digitáliskamera-szállítójává vált. A képkezelési stratégia mozgatórugóit a piacvezető Nokia képkezelő készülékek és azok egyre fejlettebb szolgáltatásai, például a 2004-ben megjelenő megapixeles kamerák jelentik. A vállalat játékstratégiájának gerincét a jövő év végéig folyamatosan megjelenő száz új játék alkotja.
Networks üzletág
A Networks továbbra is a legfontosabb vezeték nélküli szabványokon alapuló, piacvezető infrastruktúra-technológiát és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtja. A Networks kulcselemét jelenti a Nokia azon stratégiájának, amely a vezeték nélküli rendszerek globális elterjedését, a vezetékes hálózatról a mobilhálózatra váltást, valamint a mobil multimédia általánossá válását célozza. A Networks üzletág előtt 2004-ben nyitva áll a lehetőség arra, hogy jelenlegi, a globális mobilinfrastruktúra piacon szerzett, valamivel több mint 15 százalékos részesedését tovább növelje.
Enterprise Solutions üzletág
Az Enterprise Solutions a Nokia mobil hangforgalmat lebonyolító és üzenetküldő készülékek, valamint hálózatbiztonság és mobil csatlakozási infrastruktúra terén szerzett tapasztalatára épít. Az üzletág a végponttól végpontig kiépített mobil architektúrákon alapuló készülékek és zökkenőmentes mobilkapcsolatot biztosító megoldások széles választékával kínál értékes szolgáltatásokat a vállalatok számára.
Vezető szerep a technológia terén
A vállalat vezetése kiemelte azon meggyőződését, hogy a Nokia széleskörű kutatási és fejlesztési beruházásai hozzájárulnak a vállalat technológiai téren szerzett vezető szerepének megőrzéséhez és az új üzleti területek kiaknázásához. A Nokia nagy figyelmet fordít arra, hogy kutatási és fejlesztési befektetései a multimédia és vállalati szektorok bővülő piacát szolgálják.
A Nokia jelentős előrelépést ért el a stratégiai területeken
Az eladott Nokia mobiltelefonok száma továbbra is a mobiltelefon-piac egészénél gyorsabb ütemben nő, így 2003 során növekedett a vállalat piaci részesedése. A Nokia piaci részesedésében 2003-ban véghezment kedvező változás eredményeképpen a Nokia egyértelműen első az Egyesült Államokban, és a kínai GSM piacon is megszerezte az első helyet. A Nokia 2003. során megduplázta részesedését a CDMA készülékek globális piacán.
Legfrissebb előrejelzések az utolsó negyedévről
2003 utolsó negyedévében az erős vállalati keresletet és egészséges készletvagyont jelző mutatók alapján a Nokia álláspontja szerint a mobiltelefon-piac továbbra is jó irányban fejlődik. A vállalat saját mobiltelefon-eladásai a tervek szerint zajlanak. Az infrastruktúra üzletágban mind a piac egészének teljesítménye, mind a Nokia Networks eredményei a várakozásoknak megfelelően alakulnak.
A negyedév során eddig tapasztaltak alapján a Nokia a negyedév közepén megerősíti 2003. október 16-án, a vállalat harmadik negyedéves eredményeiről szóló bejelentésben többek között a várható eladásokra (Nokia Mobile Phones az elmúlt évvel megegyező, vagy annál valamivel magasabb nyereséggel, a Nokia Networks körülbelül 1,4 milliárd nyereséggel zárja az évet) és a pro forma részvényenkénti (felhígított) nyereségre (0,21-0,23 %u20AC) vonatkozóan megfogalmazott várakozásait.
* * *
A történelmi jellegű tények kivételével a fent felsorolt megállapítások "a jövőre vonatkoznak", ideértve (de nem korlátozva) 1) a termékszállítások időpontját; 2) a Nokia termék- és technológia-fejlesztési képességeit, 3) a piac növekedésére és az ott történő fejleményekre vonatkozó elképzeléseket; valamint 4) a növekedésre és a nyereségességre vonatkozó becsléseket; 5) az "úgy véli", a "tervei szerint", a "várakozásainak megfelelően", "előre látja", illetve hasonló kifejezéseket tartalmazó szakaszokat. Mivel az előretekintő kijelentések magukban hordoznak némi kockázatot és bizonytalanságot, elképzelhető, hogy a valós eredmények eltérnek majd a cég által jelenleg várttól. A teljesség igénye nélkül az eseményeket befolyásoló tényezők között szerepelnek 1) a mobil kommunikációs piacon történő fejlesztések, beleértve a helyettesítő piac folyamatos fejlődését és a cég eredményét a 3G piacon; 2) a termékek és szolgáltatások keresettsége; 3) a mobil szoftverek és szolgáltatások piacának általános növekedése; 4) a szolgáltatók által bevezetett és kínált új termékek és szolgáltatások elérhetősége; 5) új termékek, szolgáltatások piaci bevezetésének sikere; 6) a mobilkommunikációs piaci verseny erőssége és a versenyben résztvevők pozíciója; 7) a technológiai változások hatása; 8) általános gazdasági feltételek világszinten és számos kulcspiacon; 9) az árképzés nyomása; 10) a konszolidáció és más strukturális változások a mobilkommunikációs piacon; 11) a partnerek, beszállítók és vevők eredményessége és pénzügyi helyzete; 12) a vevők pénzügyi kockázatainak kezelése; 13) a termékfejlesztések sikere; 14) a költséghatékony, rugalmas és hatékony gyártási folyamat sikere; 15) a cég eredményessége a harmadik fél által biztosított - folyamatos és kedvező árú - alkatrészgyártás, gyártás és K F tevékenység megvalósításában; 16) a termékeinkben és megoldásainkban felhasznált, levédett komplex technológiához és más szellemi tulajdonhoz való hozzáférésünk mértéke 17) készlet kezelési kockázatok, melyek a piaci kereslet változásaiból származnak; 18) az árfolyamok ingadozása, ideértve az euró és az amerikai dollár, valamint a japán Yen egymáshoz viszonyított árfolyamát; 19) a kormányzati politikában, törvényhozásban és a szabályozásban bekövetkező változások hatása; 20) a 2002. december 31-én befejeződött évre vonatkozó Nokia 20-F formanyomtatványának 11-18. oldalán megjelölt kockázati tényezők.
Forrás : Nokia
|