

Ez egy MX300-as hangkártya a Diamondtól. A képen az OEM változat látható, vagyis
az antisztatikus zacskóban a hangkártyán kívül csak egy telepítő CD-t találunk.
Meglehetősen jól sikerült ez a hangkártya, ehhez igazán profi kivitelezés társul:

Aranyozott csatlakozókkal látták el. Fekete a hátlapja és erre fehérrel írták
fel, hogy mi az egyes csatlakozók funkciója. Ez különösen akkor lehet hasznos,
ha kevésbé megvilágított helyen (pl. ha asztal alatt helyeztük el a PC házat)
keresgéljük, hogy pl. hová kell csatlakoztatni a hangfal vezetékeit. (A legtöbb
hangkártyán csak a hátsó lemezbe belenyomták a feliratot, ami általában alig
látszik.)
Négy hangszórós rendszerről van szó, ezért hátul egy Out1 és Out2 feliratú
Jack aljzatot találunk. De helyet kapott még egy vonali bemenet (line in) és
egy mikrofon bemenet is. Természetesen a Game port sem maradt le.

A panelen még három bemenetet találunk: CD, AUX és Modem felirattal. Ezek ennél
a kártyánál burkolt csatlakozók, ezáltal csak egyféleképpen lehet az audio kábelt
csatlakoztatni.

Vortex II-es chip a kártya lelke, ez a felelős szinte mindenért. Gyakorlatilag
a panelen található többi alkatrész csak kiegészítés. A chip egyik legnagyobb
előnye a konkurens termékekkel szemben, hogy a számítógép processzoráról jobban
leveszi a terhet, így annak több ideje marad az egyéb számításokra. Ezáltal
a CPU kevesebb hőt termel, ezt az leírásban is kihangsúlyozzák:

Ezért már nagyon alacsony frekvenciájú CPU-val is tökéletesen működik, az ajánlás
szerint egy 90MHz-es elegendő (mondjuk ez manapság nem okoz már problémát).
A kártya telepítése Windows 9x alatt rendívül egyszerű (WinMe is). A gép kikapcsolt
állapotában beszereljük a hangkártyát és csatlakoztatjuk a hangfalakat. Ez akkor
lesz optimális, ha 5 hangfalunk van, olyan megosztásban pl. hogy előre hármat
(jobb, bal és közép) és hátra kettőt. Ezt úgy tehetjük meg, hogy a hátsó kettő
erősítővel rendelkező hangfalak és az első három, pl. Egy SoundForce 800-as
vagy egy Maxxtro SPK41Q vagy hasonló, aminek az a lényege, hogy a hangfal hármas
tartalmaz egy reflex nyílásos mélysugárzót. De már három (mélysugárzót tartalmazó)
hangfallal is meglehetősen szépen szól, de az az igazi, ha hátsó hangfalunk
is van.
A hangfalak csatlakoztatása után bekapcsoljuk a számítógépet, a Windows betöltése
során detektálni fogja a kártyát, ekkor helyezzük a telepítő CD-t a meghajtóba
és bízzuk a többit az operációs rendszerre. Nagyon jól megoldották a telepítést,
mert újraindulás során a felhasználó megkérdezése nélkül minden lényeges szoftvert
feltelepít.

Windows 2000-hez nincs a telepítő CD-n driver, de ez a www.dimondmm.com-ról
letölthető. NT 4.0-hoz a CD-n találunk drivert, ha ilyen operációs rendszerünk
van, akkor az NT40-es könyvtárban található fájlokra lesz szükségünk.
A vezérlő panel sokoldalú és jól áttekinthető:

Először azt kell beállítanunk, hogy két vagy négy hangszórós rendszerünk van.
Ne tévesszen meg senkit, ha három hangfalas egysége van, mert a mélysugárzó
egészen más kérdés. Ha két hangszóró mellett döntünk, akkor kiválaszthatjuk,
hogy ezt melyik kimenetre szeretnénk köti, négy hangfal esetén mindkét kimenetet
használni kell. Mindkét esetben érdemes tesztelni, hogy a jobb/bal első/hátsó
hangszóró tényleg a jó helyen van-e? Ha a Test-re kattintunk, akkor minden hangszóró
megszólal egymás után. Először a bal első, majd a jobboldali, utána a bal hátsó
és végül a jobb hátsó.
Már biztosan mindenki hallott az A3D-ről, a CD-n található leírásban ezt a
képet találjuk:

Arról van szó, hogy egy zárt helységben a hanghullámok többé-kevésbé reflektálódnak
a falon, így a hallgató úgy érzi, mintha nem csak a hangszóróból jönnének a
hangok, ez egyfajta térhatás. A Vortex II chip mindent elkövet azért, hogy ez
a térhatás tökéletes legyen, ezt igazán négy (öt) hangfallal tudja elérni. Sokan
szeretik a Sound Blaster Live kártyáját, szubjektív véleményem, hogy a MX300-as
is legalább olyan jó hangkártya, de bizonyos téren jobb. Ugyanis ez nem igényel
két különböző IRQ-t és és ezt az egyet is meg tudja osztani más eszközökkel.
De mint minden eszközzel, így itt is a beszerelésnél érdemes arra vigyázni,
hogy ne abba a PCI slotba kerüljön, amihez egyébként a IDE vezérlő IRQ-ja is
hozzá van rendelve, mert akkor bekapcsolás után IRQ hibaüzenetet kapunk. És
ami talán ennél is fontosabb, a teszt során kiderül, hogy nem csak az Intel
processzorokkal és chippekkel működik tökéletesen, az AMD processzoroknál sem
okoz hibát, illetve VIA-s alaplapok sem problémásak.
Az SB Livehoz hasonlóan itt is effekteket választatunk, az a hangzást módosítja
(pl. hangárhoz hasonló vízhangban legyen részünk), sőt ezt mindkét kimenetén
külön-külön állíthatjuk és az effekt erősségét is csatornánként finomíthatjuk.
A equaliser része gyárilag beépített formákat is tartalmaz érdemes ezeket kipróbálni.
Egy hanglejátszó program is tartozik a kártyához, ami a Windows Media Player
klónja is lehetne:

Ennek egyetlen hibája, hogy telepítéskor minden video és audio fájl alapértelmezett
lejátszója lesz. Még olyanoké is, melyeket nem tud lejátszani (pl. mov video
formátum), vagyis a korábbi megszokott beállításokat megszünteti. Tény és való,
hogy sokmindent tud, de én pl. ezzel filmeket aligha szeretnék nézni... Első
indításkor nekiesik a winchesternek és megkeresi az összes audio és video fájlt,
ezt sokszor pár perces várakozással jár.
Egy demo rész is jár a kártyához, ami azért készült, hogy pl. érezzük, hogy
egy helikopter röpköd felettünk körbe-körbe. Ezek egyetlen problémája, hogy
a grafika kb. azon a szinten van, mint anno a Spektrum számítógépeknél, ahol
a piros kocka kergette a kéket...
Véleményem szerint a mindennapok használatára tökéletesen megfelel egy MX300-as
kártya. A tudásához kedvező ár párosul. (Jelenleg nettó 9000Ft körül mozog /2001-07-28/.)
Csenden sem sisteregnek a hangszórók, egér mozgatásánál nem pörcög a membrán,
erősen terhelt processzor esetén sem akadozik. Csupán arra érdemes odafigyelni,
hogy erősítős hangfalakt használjunk, mert passzív hangszórókat képtelen meghajtani.
Összegezve: a hangokra nem lehet panaszunk!
Szponzor : DunaWeb Kft.