Nos nem kell feltétlenül nagy réztömb a vízhűtéshez, bár nem is olyan hatékony...
Noha a benchtest.com-on
találtam egy érdekes megoldást, hogy miként lehet egyszerűen vízhűtő blokkot
építeni. Nos onnan az ötlet és a képek:

Veszünk egy vékony rézlapot és papírból kivágjuk a képen látható formát. Ebből
már látszik, hogy egy kis dobozka készül. Rá kell rajzolni a papír kontúrját
a rézlemezre, majd lemezvágó ollóval a rajzolat mentén körbevágni.

Satuban a dobozka oldalait merőlegesen fel kell hajtani, a csöveket beforasztani,
majd az éleket is forrasztással rögzíteni. Utána nincs más dolgunk, mint egy
fedőt gyártani és azt is ráforrasztani.
Így első körben a blokk kialakítása roppant egyszerű. A kivágás is viszonylag
egyszerű. Az élek meghajlításánál vigyázni kell, mert ha elgörbül a lemez, akkor
azt igen nehéz kiegyengetni. Ha vastag lemezt választunk, akkor azt nehéz meghajlítani,
ha vékonyat, akkor a proci mag felett a hőelosztás lesz siralmas. Ezért az alja
lehetőleg vastag anyagból legyen. Igazából egy réz hűtőbordából kellene elkészíteni
a dobozka alsó részét. Ekkor a vékony lemez funkciója csupán az lenne, hogy
kordában tartsa a vizet.
Megjegyzés: A sok forrasztás miatt nagy a szivárgás esélye. Mindenki saját
felelősségére tuningolja az alkatrészeit, a károkért senki nem vállal felelősséget.