Nem gondoltam volna, hogy a "kazán" AMD CPU hátulja bepárásodik...
Teszteltem a PowerBox hűtőrendszerét. Érdekes tapasztalatokat gyűjtöttem.
Most már egészen biztos, hogy ahova sikerült hőszigetelést fabrikálni, ott
nem párásodik a blokk illetve a cső. De mint azt a múltkor is megállapítottam
egészen biztos, hogy rossz az alaplapi CPU hőmérő, mert miután kb. 3 órán át
működött a gép, leállítottam a szerkezetet és kiszereltem a processzort. Az
eredmény meglepő volt a processzor hátulja gyöngyözött a párától. Ha hinni lehetne
az alaplap CPU hőmérőjének, akkor 22 fokon mindez nem következhetne be, ugyanis
ennyit mutat, amikor a hűtővíz kb. 4 fokos volt. Az elképzelhető, hogy a 40-60
fokos tartományban viszonylag pontos, de itt egészen biztos, hogy nem.
Ez a kondenzvíz nem okozott különösebb problémát. A kiküszöbölésére két megoldást
látok:
1. Hőfokszabályzóval nem engedem mondjuk 10 fok alá hűlni a hűtőfolyadékot.
2. Extrém frekvencián járatom a CPU-t (ehhez egy másik alaplap kell), így az
sokkal több hőt termel, ami felmelegíti a hűtővizet.
Egyik sem túl egyszerű. Az első esetben nagy áramok megszakítását, illetve
visszakapcsolását kell megoldani (22 Amper), a másik eset pedig költséges lehet.
Mondhatná valaki, hogy elegendő a 220 Voltos részt kapcsolgatni, így a peltier
elemek nem hűtenék túl a folyadékot. De ez nem lenne célszerű, mert a transzformátor
így is hatalmasat ránt a hálózaton, csoda, hogy nem resetel miatta a gép.
Úgy néz ki, hogy a CPU-ról a lesarkazásgátlót el kell távolítani! Ez igen különös
megállapítás. A következőre lettem figyelmes: Annak ellenére, hogy mind a hűtőblokk,
mind a lesarkazásgátló rézből van a közöttük kialakuló minimális kondenzvíz
néhány helyen valami zöld "revét" hozott létre a lesarkazásgátlón. Olyat, ami
a régi templomok réz tornyán is keletkezik. Tehát itt kapásból beindult egy
vegyi folyamat, ez gondolom rombolja az egyik anyagot. Most, hogy ezt kiküszöböljem
teljesen bekentem szilikonnak a CPU hűtőblokk alját, így elvileg nem juthat
a két fém közé levegő és ha nincs levegő, akkor párásodni sem tud. A CPU hátulja
sokkal aggasztóbb...
Az alaplap "betegsége" tovább tetézte a dolgot. Az alapfeszültségtől semmilyen
módon nem lehet eltántorítani. Csupán az a mázli, hogy az 1.75 Voltos CPU-nak
1.8 Voltot ad. Így az AY-os sorozatú 1.1GHz-es Thunderbird (200MHz FSB) szorzó
csökkentés (10x) után 140MHz-es FSB-vel is hajlandó működni, ekkor ugye 1400MHz
adódik. Az azért nem olyan rossz, ahhoz képest, hogy jelen esetben a feszültség
emelés nem működik.
Ha már itt tatunk, akkor leírom, milyen "mókás dolgokat" csinál az alaplap,
ha a default feszültségtől eltérek (ASUS A7V133). Hagytam a rendszert alapfrekvencián,
csak a feszültséget állítottam:
Ha csökkentem a feszültséget, akkor 1.7 és 1.65 Volton még hajlandó a gép elindulni,
de az 1.6 Volt már kevés. A feszültség csökkentéssel tehát nincs gond, de erre
senki sem vágyik. Ha az alap 1.75 Voltot szeretném beállítani, akkor az még
OK. Ám 1.8 Volttól felfele már el sem indul a gép, a monitoron kép sem lesz.
Ráadásul ilyenkor több dolog szokott előfordulni. Van amikor se hang se kép,
van amikor kép nincs csak szaggatottan fütyül a speaker, hogy nem "érzi" a rendszer
a videokártyát (vagy ezzel probléma van). És van, amikor annyira megmakacsolja
magát az alaplap, hogy ha kiveszem a memóriát és a videokártyát, akkor sem kezd
"sípolni", hogy valami nincs rendben. Tehát totál nem csinál semmit a gép, csak
a ventik pörögnek fel.
Ha ilyen állapotba kerül a gép, akkor rendszerint 1-2 órai babrálás után újra
elindul az alaplap, de sosem lehet egyértelűen kijelenteni, hogy mi segített.
De azt is tudom, hogy ezt nem a hűtés okozza, mert korábban, amikor még vízhűtő
közelében sem járt ez a gép, léghűtéssel is ezt csinálta.
De térjünk vissza a hűtőrendszerhez. Mondjuk annyi baj történt, hogy az egyik
ventilátor a meleg leadó radiátoron leállt, teljesen bedöglött, így azt kicseréltem.