· Processzortörténelem
Dátum : 2004-08-26 19:48:07
Szerző : Daywalker
Mit takarnak a rejtélyes kódnevek? Milyen magos? Mennyi benne a cache? Itt
megtaláljátok a választ.
Már régebben is sokat gondolkoztam egy ilyen cikken. Az igazság az, hogy annó (a
kezdetekkor) már nekiláttam egy cikknek ugyanezzel a címmel, de nem készült el
soha. Kár, pedig a Word-ben már vagy 10 oldalasra hízott, de a kivitelezés nem
nyerte meg a tetszésemet. Szerettem volna átláthatóbbá tenni az egészet, de
lövésem sem volt, hogy mit, és hogyan. Ekkor "kicsit" félretettem a témát, és
vártam. Na nem a csodára, hanem a megoldásra. Nos...a megoldás megszületett! Egyik
külföldi oldalon láttam egy táblázatos megoldást, mely nagyon megtetszett. Annó
sokat szenvedtem az adatok összegyűjtésével, így most azok helyességét is le
tudtam ellenőrizni. Ezekután készültek el az alábbi táblázatok. Az eredeti
cikkben az egész processzormizéria a 8086-tól indult, de ezt most kihagytam (az
majd egy másik cikkem témájául fog szolgálni).
Vágjunk bele a közepébe. Sokat hallunk olyan dolgokról, mint roadmap (utiterv),
processzor kódnevek (mint pl. Northwood, Prescott stb.). Persze ezeket nem
mindig lehet megjegyezni, ugyanis ahány kódnév, annyi processzor, órajel,
cacheméret és rendszerbusz sebesség. A roadmap-ekben általában kódneveket
találhatunk. Ezeket a neveket a gyártók találják ki. Régebben elterjedt volt,
hogy minden kis változáson/változtatáson átesett processzor új/más kódnevet
kapott, de ez ma nem így van, és ebből adódik a legtöbb bonyodalom. Konkrét
példát is említek: Celeron procik - kitűnő példa, ugyanis a régebbi celeronokban (P2
széria) a cache (L2) nélküli változatot Covington-nak nevezték, míg cache-el
ellátott verzióját Mendocino-nak. A cache méretet leszámítva a két processzor
teljesen azonos volt. Ennek szöges ellentéte (csak példa) a Northwood magos P4: -ez is
kitűnő példa. Nothwood-ban volt Celeron, P4 C, P4 B stb. Ezekben nem csak
egyszerű cache méret különbség volt fellelhető, hanem egyéb radikálisabb
változtatások is (HT, rendszerbusz sebesség stb.), de a neve akkoris Northwood
maradt...és itt kezdődik a bonyodalom, azaz nem itt, hanem még a P3-nál.
Nem akarok túlságosan Intel pártinak tűnni (nem vagyok semmilyen párti,
ezt előre leszögezem), ezért nem is példálózok vele, csak ezen tudtam a
legegyszerűbben bemutatni. Nem akarom húzni az időt, ezért itt egy, azaz két
táblázat, melyben részletesen megtekinthetők a processzorok kódnevei, a kódnevek
mögött rejlő valós tulajdonságok, különbségek és hasonlóságok.
Ui: egyes "rublikák" azért nincsenek kitöltve, mert még nem tudni róluk
semmit.
Kódnév
Név
Cpu foglalat
Sebesség (MHz)
L2 cache
Tranzisztorok száma (millió)
Gyártás-technológia (nm)
Busz sebesség (MHz)
x84-64
Több procc. műk. (#pr.)
AMD Processzorok
Pluto (K7)
Athlon
Slot A
500-700
512K
22 + cache
250
100
Orion (K75)
Athlon
Slot A
550-1000
512K
22 + cache
180
100
Spitfire
Duron
462
600-950
64K
25
180
100
Morgan
Duron
462
900-1300
64K
25.2
180
100
Thunderbird
Athlon "B"
462
650-1400
256K
37
180
100
Thunderbird
Athlon "C"
462
1000-1400
256K
37
180
133
Palomino
Athlon XP
462
1000-1733
256K
37.5
180
100/133
Palomino
Athlon MP
462
1000-1733
256K
37.5
180
100/133
1-2
Thoroughbred A
Athlon XP
462
1467-2133
256K
37.5
130
133
Thoroughbred B
Athlon XP
462
1467-2133
256K
37.5
130
133
Thoroughbred B
Athlon XP
462
2083-2250
256K
37.5
130
166
Thoroughbred B
Athlon MP
462
1667-2133
256K
37.5
130
133
1-2
Barton
Athlon XP
462
1533-2000
512K
54.3
130
133
Barton
Athlon XP
462
1833-2167
512K
54.3
130
166
Barton
Athlon XP
462
2100-2200
512K
54.3
130
200
Barton
Athlon MP
462
2133
512K
54.3
130
166
1-2
Applebred
Duron
462
1400-1800
64K
25.2
130
133
Thorton
Athlon XP
462
1667-2067
256K
37.5
130
133
Thoroughbred B
Sempron
462
1667-2000+
256K
37.5
130
166
Sledge Hammer
Athlon FX
940
2200-???
1024K
105.9
130 SOI
200
X
Sledge Hammer
Opteron
940
1400-2400
1024K
105.9
130 SOI
200
X
1-8
Sledge Hammer
Athlon FX
939
2400-???
1024K
105.9
130 SOI
200
X
Claw Hammer
Athlon 64
754
1800-2400(?)
512K
105.9
130 SOI
200
X
Claw Hammer
Athlon 64
754
2000-2400(?)
1024K
105.9
130 SOI
200
X
Newcastle
Athlon 64
939
2200-2600(?)
512K
68.5
130 SOI
200
X
San Diego
Athlon FX
939
2600-???
1024K
105.9(?)
90 SOI
200
X
Paris
Sempron
754
1800-???
256K
~50(?)
130 SOI
200
Venus
Opteron 1xx
940
90 SOI
200?
X
Troy
Opteron 2xx
940
90 SOI
200?
X
1-2
Athens
Opteron 8xx
940
90 SOI
200?
X
1-8
Odessa
Athlon 64 M?
754?
512K
90(130?)
200?
X
Winchester
Athlon 64
939
512K
68.5(?)
90 SOI
200
X
Dublin
Athlon XP-M
462
37.5
130 SOI
200?
Newark
Athlon 64-M LP
754?
90 SOI
200?
X
Lancaster
Athlon 64 M
754?
90 SOI
200?
X
Georgetown
Athlon XP M
462/754?
90 SOI
200?
?
Sonora
Athlon XP-M LP
462/754?
90 SOI
200?
?
Denmark
Opteron 1xx
940
90 SOI
200?
X
2C
Italy
Opteron 2xx
940
90 SOI
200?
X
2C
Egypt
Opteron 8xx
940
90 SOI
200?
X
2C
Toledo
Dual Core FX
939
90 SOI
200?
X
2C
Palermo
Sempron (?)
939 (?)
256K?
~50(?)
90 SOI
200
?
Oakville
Athlon 64 Mobile
754?
90 SOI
200?
X
Victoria
Sempron (?)
754 (?)
256K?
~50(?)
90 SOI
200
X?
Kódnév
Név
Cpu foglalat
Sebesség (MHz)
L2 cache
L3 cache
Tranzisztorok száma (millió)
Gyártás-technológia (nm)
Busz sebesség (MHz)
x84-64
Több procc. műk. (#pr.)
Intel
IA32/IA32e Processzorok
Covington
Cel
Slot 1
266/300
7.5
350
66
Mendocino
Cel
("A")
Slot 1
266-433
128K
19
250
66
Mendocino
Cel
("A")
370
233-533
128K
19
250/180
66
Coppermine
Cel
("A")
370
533-766
128K
28
180
66
1-2
Coppermine
Cel
("A")
370
800-1100
128K
28
180
100
1-2
Klamath
P II
Slot 1
233-333
512K
7.5 + 37.2
350
66
Deschutes
P II
Slot 1
266-333
512K
7.5 + 37.2
250
100
1-2
Deschutes
P II
Slot 1
350-450
512K
7.5 + 37.2
250
100
1-2
Deschutes
P II
Xeon
Slot 2
400-450
512K
7.5 + 37.2
250
100
1-2
Deschutes
P II
Xeon
Slot 2
400-450
1M
7.5 + 74.4
250
100
1-2
Deschutes
P II
Xeon
Slot 2
450
2M
7.5 + 148.8
250
100
1-2
Katmai
P III
Slot 1
450-600
512K
9.5 + 37.2
250
100
1-2
Katmai
P III
Slot 1
533-600
512K
9.5 + 37.2
250
133
1-2
Tanner
P III
Xeon
Slot 2
500-550
512K
9.5 + 37.2
250
100
1-8
Tanner
P III
Xeon
Slot 2
500-550
1M
9.5 + 74.4
250
100
1-8
Tanner
P III
Xeon
Slot 2
500-550
2M
9.5 + 148.8
250
100
1-8
Cascades
P III
Xeon
Slot 2
550-700
1M
9.5 + 74.4
180
100
1-4
Cascades
P III
Xeon
Slot 2
550-900
2M
9.5 + 148.8
180
100
1-4
Cascades**
P III
Xeon
Slot 2
600-933
256K
28.1
180
133
1-4
Cascades**
P III
Xeon
Slot 2
733-1000
256K
28.1
180
133
1-4
Coppermine**
P III
Slot 1
550-1000
256K
28.1
180
100
1-2
Coppermine**
P III
"B"
Slot 1
600-1000
256K
28.1
180
133
1-2
Coppermine**
P III
"E"
370
500-1100
256K
28.1
180
100
1-2
Coppermine**
P III
"EB"
370
533-1133
256K
28.1
180
133
1-2
Tualatin
Cel
("A")
370
1000-1400
256K
28.1
130
100
1-2
Tualatin
P III
"D"
370
1000-1333
256K
28.1
130
133
1-2
Tualatin
P III
"S"
370
1133-1400
512K
45.9
130
133
1-2
Willamette
Cel-128
478
1700-1800
128K
36.5
180
400
Willamette
P 4
423
1300-1700
256K
42
180
400
Willamette
P 4
478
1500-2000
256K
42
180
400
Foster
Xeon
DP
603
1400-1700
256K
42
180
400
1-2
Foster
Xeon
DP
603
1500-1700
256K
42
180
400
1-2
Foster
Xeon
MP
603
1400-1500
512K
55
180
400
1-4
Foster
Xeon
MP
603
1600
1M
81
180
400
1-4
Northwood
Cel
478
1400-2800
128K
36.5*
130
400
Northwood
Mob.
Cel.
478
1400-2800
256K
~42?
130
400
Northwood**
P 4
478
1800-2600
512K
55
130
400
Northwood**
P 4
"B"
478
2267-2800
512K
55
130
533
Northwood**
P 4
HTT
478
3067
512K
55
130
533
Northwood**
P 4
"C"
478
2400-3400
512K
55
130
800
Prestonia**
P 4 EE
478
3200-3400
512K
2M
55 + 123
130
800
Prestonia
Xeon
DP
603
1800-3000
512K
55
130
400
1-2
Prestonia
Xeon
DP
604
2000-3067
512K
55
130
533
1-2
Prestonia
Xeon
DP
604
3067-3200
512K
1M
55 + 61
130
533
1-2
Gallatin
Xeon
MP
603
1600-2500
512K
1M
55 + 61
130
400
1-4
Gallatin**
Xeon
MP
603
2000-2800
512K
2M
55 + 123
130
400
1-4
Gallatin
Xeon
MP
603
2000-2800
512K
4M
55 + 123
130
400
1-4
Prescott 256?
Cel D
478/775
2400-3200
256K
90
533
Prescott
P 4
"A"
478
2400-2800
1M
125
90
533
Prescott
P 4
"E"
478
2800-3400
1M
125
90
800
Prescott
P 4
"E"
775
2800-???
1M
125
90
800
?
Prescott
P 4
"E"
775
2M
90
800/1066
?
Nocona
Xeon
775?
2800-3600+
1M
125
90
800
X
1-2
Irwindale
P 4 EE
(?)
2M
90
Banias
Cel M
512K
130
400
Banias
P M
1M
130
400
Dothan
Cel M
1M
90
400/533?
Dothan
P M
2M
90
400/533
Potomac
65
X
Smithfield
2C
Jonah
P M?
65?
2C
Tulsa
Merom
Conroe
Gilo
Whitefield
Kódnév
Név
Cpu foglalat
Sebesség (MHz)
L2 cache
L3 cache
Tranzisztorok száma (millió)
Gyártás-technológia (nm)
Busz sebesség (MHz)
Több procc. műk. (#pr.)
Intel IA64 Processzorok
Merced
Itanium 1
PAC-418
733-800
96K
2-4 MB
25+300****
180
266
McKinley
Itanium 2
PAC-611
900-1000
256K
1.5-3 MB
221
180
400
Deerfield
Itanium 2
PAC-611
1000, 1500?
256K
1.5 MB?
130
400
Madison
Itanium 2
PAC-611
1300-1500?
256K
2-6 MB
477
130
400
Fanwood
Itanium 2
PAC-611
1500-1667?
256K
9 MB
130
400-667
Montecito
Itanium 2 ?
~24 MB?
~1700?
90
2C?
Millington
Itanium 2 ?
Dimona
Itanium 2 ?
2C
Montvale
Itanium 2 ?
Tukwila
Itanium 2 ?
16C
Foxton
Itanium 2 ?
Pellston
Itanium 2 ?
Nos, aki rendszeres (mondhatnánk, hogy hű-) olvasója a szamitogep.hu-nak az
már láthatott ilyet. Egyszer már volt egy AMD processzortáblázat az oldalunkkon.
Szerintem az alábbi táblázatok nem szorulnak különösebb magyarázatra.
Név
Sebesség (MHz)
Kódnév
L2 cache (KB)
Busz sebesség (MHz)
Szorzó
Athlon XP & Sempron
Athlon XP 1500+
1333
Palomino
256
133.3
10.0X
Athlon XP 1600+
1400
Palomino
256
133.3
10.5X
Athlon XP 1700+
1467
Palomino
256
133.3
11.0X
Athlon XP 1800+
1533
Palomino
256
133.3
11.5X
Athlon XP 1900+
1600
Palomino
256
133.3
12.0X
Athlon XP 2000+
1667
Palomino
256
133.3
12.5X
Athlon XP 2000+
1533
Barton
512
133.3
11.5X
Athlon XP 2100+
1733
Palomino
256
133.3
13.0X
Athlon XP 2100+
1733
Thoroughbred
256
133.3
13.0X
Sempron 2400+
1667
Thoroughbred B
256
166.7
10.0X
Athlon XP 2200+
1800
Thoroughbred
256
133.3
13.5X
Sempron 2500+
1750
Thoroughbred B
256
166.7
10.5X
Athlon XP 2200+
1667
Barton
512
133.3
12.5X
Sempron 2600+
1833
Thoroughbred B
256
166.7
11.0X
Athlon XP 2400+
2000
Thoroughbred
256
133.3
15.0X
Athlon XP 2400+
1800
Barton
512
133.3
13.5X
Athlon XP 2600+
2067
Thoroughbred
256
133.3
15.5X
Athlon XP 2500+
1867
Barton
512
133.3
14.0X
Sempron 2800+
2000
Thoroughbred B
256
166.7
12.0X
Athlon XP 2500+
1833
Barton
512
166.7
11.0X
Athlon XP 2600+
2083
Thoroughbred B
256
166.7
12.5X
Athlon XP 2600+
2000
Barton
512
133.3
15.0X
Athlon XP 2600+
1917
Barton
512
166.7
11.5X
Athlon XP 2700+
2167
Thoroughbred B
256
166.7
13.0X
Athlon XP 2800+
2250
Thoroughbred B
256
166.7
13.5X
Athlon XP 2800+
2083
Barton
512
166.7
12.5X
Athlon XP 3000+
2167
Barton
512
166.7
13.0X
Athlon XP 3000+
2100
Barton
512
200
10.5X
Athlon XP 3200+
2200
Barton
512
200
11.0X
Név
Sebesség (MHz)
Kódnév
L2 cache (KB)
Busz sebesség (MHz)
Szorzó
Athlon
XP-M (Mobile)
Athlon XP-M 1400+
1200
Thoroughbred
256
133.3
9.0X
Athlon XP-M 1500+
1300
Palomino
256
100
13.0X
Athlon XP-M 1600+
1400
Palomino
256
100
14.0X
Athlon XP-M 1500+
1333
Thoroughbred
256
133.3
10.0X
Athlon XP-M 1600+
1400
Thoroughbred
256
133.3
10.5X
Athlon XP-M 1700+
1467
Thoroughbred
256
133.3
11.0X
Athlon XP-M 1800+
1533
Thoroughbred
256
133.3
11.5X
Athlon XP-M 1900+
1600
Thoroughbred
256
133.3
12.0X
Athlon XP-M 1900+
1467
Barton
512
133.3
11.0X
Athlon XP-M 2000+
1667
Thoroughbred
256
133.3
12.5X
Athlon XP-M 2000+
1533
Barton
512
133.3
11.5X
Athlon XP-M 2100+
1600
Barton
512
133.3
12.0X
Athlon XP-M 2200+
1800
Thoroughbred
256
133.3
13.5X
Athlon XP-M 2200+
1667
Barton
512
133.3
12.5X
Athlon XP-M 2400+
1800
Barton
512
133.3
13.5X
Athlon XP-M 2500+
1867
Barton
512
133.3
14.0X
Athlon XP-M 2600+
1933
Barton
512
133.3
14.5X
Athlon XP-M 2800+
2133
Barton
512
133.3
16.0X
Név
Sebesség (MHz)
Kódnév
L2 cache (KB)
Busz sebesség (MHz)
Szorzó
Foglalat
Athlon
64 & Sempron
Sempron 3100+
1800
Paris*
256
200
9.0X
754
Athlon 64 2800+
1800
Claw
Hammer
512
200
9.0X
754
Athlon 64 3000+
2000
Claw
Hammer
512
200
10.0X
754
Athlon 64 3200+
2000
Claw
Hammer
1024
200
10.0X
754
Athlon 64 3200+
2200
Claw
Hammer
512
200
11.0X
754
Athlon 64 3400+
2200
Claw
Hammer
1024
200
11.0X
754
Athlon 64 3400+
2400
Claw
Hammer
512
200
12.0X
754
Athlon 64 3500+
2200
Newcastle
512
200
11.0X
939
Athlon 64 3700+
2400
Claw
Hammer
1024
200
12.0X
754
Athlon 64 FX-51
2200
Sledge
Hammer
1024
200
11.0X
940
Athlon 64 3800+
2400
Newcastle
512
200
12.0X
939
Athlon 64 FX-53
2400
Sledge
Hammer
1024
200
12.0X
940
Athlon 64 FX-53
2400
Sledge Hammer
1024
200
12.0X
939
*: A Paris nem támogatja a 64-bites működést, de integrált memóriavezérlőt
tartalmaz
Név
Sebesség (MHz)
Kódnév
L2 cache (KB)
Busz sebesség (MHz)
Szorzó
Foglalat
L3 cache
Intel
IA32/IA32e
P4 1.3
1300
Willamette
256
400
13.0X
423
C 1.7
1700
Willamette
128
400
17.0X
478
P4 1.4
1400
Willamette
256
400
14.0X
423
P4 1.4
1400
Willamette
256
400
14.0X
478
C 1.8
1800
Willamette
128
400
18.0X
478
P4 1.5
1500
Willamette
256
400
15.0X
423
P4 1.5
1500
Willamette
256
400
15.0X
478
C 2.0
2000
Northwood
128
400
20.0X
478
P4 1.6
1600
Willamette
256
400
16.0X
423
P4 1.6
1600
Willamette
256
400
16.0X
478
C 2.1
2100
Northwood
128
400
21.0X
478
P4 1.7
1700
Willamette
256
400
17.0X
423
P4 1.7
1700
Willamette
256
400
17.0X
478
C 2.2
2200
Northwood
128
400
22.0X
478
P4 1.6
1600
Northwood
512
400
16.0X
478
C 2.3
2300
Northwood
128
400
23.0X
478
C 2.4
2400
Northwood
128
400
24.0X
478
C 2.5
2500
Northwood
128
400
25.0X
478
P4 1.8
1800
Northwood
512
400
18.0X
478
C 2.6
2600
Northwood
128
400
26.0X
478
C 2.7
2700
Northwood
128
400
27.0X
478
C 2.8
2800
Northwood
128
400
28.0X
478
P4 2.0
2000
Northwood
512
400
20.0X
478
C D 320
2400
Prescott
256
533
18.0X
478
P4 2.4
2400
Northwood
512
400
24.0X
478
C D 325
2533
Prescott
256
533
19.0X
478
C D 325/J
2533
Prescott
256
533
19.0X
775
P4 2.26B
2267
Northwood
512
533
17.0X
478
C D 330
2667
Prescott
256
533
20.0X
478
C D 330/J
2667
Prescott
256
533
20.0X
775
P4 2.6
2600
Northwood
512
400
26.0X
478
P4 2.4B
2400
Northwood
512
533
18.0X
478
P4 2.4A**
2400
Prescott
1024
533
18.0X
478
C D 335
2800
Prescott
256
533
21.0X
478
C D 335/J
2800
Prescott
256
533
21.0X
775
P4 2.53B
2533
Northwood
512
533
19.0X
478
C D 340
2933
Prescott
256
533
22.0X
478
C D 340/J
2933
Prescott
256
533
22.0X
775
P4 2.2
2800
Northwood
512
400
28.0X
478
P4 2.4C
2400
Northwood
512
800
12.0X
478
P4 2.66B
2667
Northwood
512
533
20.0X
478
P4 2.8B
2800
Northwood
512
533
21.0X
478
P4 2.6C
2600
Northwood
512
800
13.0X
478
P4 2.8A**
2800
Prescott
1024
533
21.0X
478
P4 2.8E
2800
Prescott
1024
800
14.0X
478
P4 520/J
2800
Prescott
1024
800
14.0X
775
P4 3.06B HTT
3067
Northwood
512
533
23.0X
478
P4 2.8C
2800
Northwood
512
800
14.0X
478
P4 3.0E
3000
Prescott
1024
800
15.0X
478
P4 530/J
3000
Prescott
1024
800
15.0X
775
P4 3.0C
3000
Northwood
512
800
15.0X
478
P4 3.4E
3400
Prescott
1024
800
17.0X
478
P4 550/J
3400
Prescott
1024
800
17.0X
775
P4 3.4C
3400
Northwood
512
800
17.0X
478
P4 560/J
3600
Prescott
1024
800
18.0X
775
P4 3.2E
3800
Prescott
1024
800
19.0X
478
P4 540/J
3800
Prescott
1024
800
19.0X
775
P4 570J
3800
Prescott
1024
800
19.0X
775
P4 3.2C
3800
Northwood
512
800
19.0X
478
P4EE 3.4
3400
Gallatin
512
800
17.0X
478
2048
P4EE 3.4
3400
Gallatin
512
800
17.0X
775
2048
P4 580J
4000
Prescott
1024
800
20.0X
775
P4EE 3.46
3467
Gallatin
512
1066
13.0X
775
2048
P4EE 3.2
3800
Gallatin
512
800
19.0X
478
2048
P4EE 3.73
3733
Prescott
2048
1066
14.0X
775
Név
Sebesség (MHz)
Kódnév
L2 cache (KB)
Busz sebesség (MHz)
Szorzó
Foglalat
Mobility
MC 1.4
1400
Willamette
128
400
14.0X
478M
MC 1.5
1500
Willamette
128
400
15.0X
478M
MC 1.6
1600
Willamette
128
400
16.0X
478M
MC 1.7
1700
Willamette
128
400
17.0X
478M
MC 1.4
1400
Northwood
256
400
14.0X
478M
MC 1.8
1800
Willamette
128
400
18.0X
478M
MC 1.5
1500
Northwood
256
400
15.0X
478M
MC 2.0
2000
Willamette
128
400
20.0X
478M
MC 1.6
1600
Northwood
256
400
16.0X
478M
CM 353/J
900
Dothan
1024
400
9.0X
478M
MC 2.1
2100
Willamette
128
400
21.0X
478M
CM 333
900
Banias
1024
400
9.0X
478M
PM 900 (ULV)
900
Banias
1024
400
9.0X
478M
MC 1.7
1700
Northwood
256
400
17.0X
478M
MC 2.2
2200
Willamette
128
400
22.0X
478M
MC 1.8
1800
Northwood
256
400
18.0X
478M
CM 373J
1000
Dothan
1024
400
10.0X
478M
MC 2.3
2300
Willamette
128
400
23.0X
478M
PM 1.0 (ULV)
1000
Banias
1024
400
10.0X
478M
MC 2.4
2400
Willamette
128
400
24.0X
478M
MC 2.0
2000
Northwood
256
400
20.0X
478M
PM 723/J (ULV)
1000
Dothan
2048
400
10.0X
478M
PM 1.1 (LV)
1100
Banias
1024
400
11.0X
478M
CM 350/J
1300
Dothan
512
400
13.0X
478M
MC 2.2
2200
Northwood
256
400
22.0X
478M
CM 320
1300
Banias
512
400
13.0X
478M
MC 2.4
2400
Northwood
256
400
24.0X
478M
PM 1.3
1300
Banias
1024
400
13.0X
478M
PM 718 (LV)
1300
Banias
1024
400
13.0X
478M
CM 330
1400
Banias
512
400
14.0X
478M
MC 2.5
2500
Northwood
256
400
25.0X
478M
CM 360/J
1400
Dothan
1024
400
14.0X
478M
MC 2.6
2600
Northwood
256
400
26.0X
478M
CM 340
1500
Banias
512
400
15.0X
478M
PM 1.4
1400
Banias
1024
400
14.0X
478M
PM 713 (ULV)
1400
Banias
1024
400
14.0X
478M
MC 2.7
2700
Northwood
256
400
27.0X
478M
CM 370J
1500
Dothan
1024
400
15.0X
478M
MC D 325
2533
Prescott
256
533
19.0X
775
MC 2.8
2800
Northwood
256
400
28.0X
478M
PM 1.5
1500
Banias
1024
400
15.0X
478M
PM 705
1500
Banias
1024
400
15.0X
478M
PM 733/J (ULV)
1400
Dothan
2048
400
14.0X
478M
PM 738/J (LV)
1400
Dothan
2048
400
14.0X
478M
MC D 330
2667
Prescott
256
533
20.0X
775
MC D 335
2800
Prescott
256
533
21.0X
775
PM 1.6
1600
Banias
1024
400
16.0X
478M
PM 715
1500
Dothan
2048
400
15.0X
478M
PM 758J (LV)
1500
Dothan
2048
400
15.0X
478M
MC D 340
2933
Prescott
256
533
22.0X
775
PM 1.7
1700
Banias
1024
400
17.0X
478M
MC D 345
3066
Prescott
256
533
23.0X
775
PM 1.2 (LV)
1800
Banias
1024
400
18.0X
478M
MP4 2.8
2800
Northwood
512
533
21.0X
478M
MP4 2.8 HT
2800
Northwood
512
533
21.0X
478M
PM 735
1700
Dothan
2048
400
17.0X
478M
MC D 350
3200
Prescott
256
533
24.0X
775
PM 730/J
1600
Dothan
2048
533
12.0X
478M
MP4 518
2800
Prescott
1024
533
21.0X
?478M
PM 745
1800
Dothan
2048
400
18.0X
478M
PM 753J (ULV)
1800
Dothan
2048
400
18.0X
478M
MP4 3.0
3000
Northwood
512
533
22.5X
478M
MP4 3.0 HT
3000
Northwood
512
533
22.5X
478M
PM 740/J
1733
Dothan
2048
533
13.0X
478M
MP4 532
3067
Prescott
1024
533
23.0X
?478M
PM 750/J
1867
Dothan
2048
533
14.0X
478M
PM 755
2000
Dothan
2048
400
20.0X
478M
PM 760/J
2000
Dothan
2048
533
15.0X
478M
MP4 552
3467
Prescott
1024
533
26.0X
?478M
MP4 558
3600
Prescott
1024
533
27.0X
?478M
PM 770/J
2133
Dothan
2048
533
16.0X
478M
MP4 3.2 HT
3800
Northwood
512
533
28.5X
478M
MP4 538
3800
Prescott
1024
533
28.5X
?478M
Név
Sebesség (MHz)
Kódnév
L2 cache (KB)
Busz sebesség (MHz)
Szorzó
Foglalat
L3 cache
Itanium
Itanium
733
Merced
96
266
11.0X
PAC-418
2048
Itanium
733
Merced
96
266
11.0X
PAC-418
4096
Itanium
800
Merced
96
266
12.0X
PAC-418
2048
Itanium
800
Merced
96
266
12.0X
PAC-418
4096
Itanium 2
900
McKinley
256
400
9.0X
PAC-611
1536
Itanium 2
900
McKinley
256
400
9.0X
PAC-611
3072
Itanium 2
1000
McKinley
256
400
10.0X
PAC-611
1536
Itanium 2
1000
McKinley
256
400
10.0X
PAC-611
3072
Itanium 2 LV
1000
Deerfield
256
400
10.0X
PAC-611
1536
Itanium 2 LV
1500
Deerfield
256
400
15.0X
PAC-611
1536
Itanium 2
1300
Madison
256
400
13.0X
PAC-611
3072
Itanium 2
1400
Madison
256
400
14.0X
PAC-611
4096
Itanium 2
1500
Madison
256
400
15.0X
PAC-611
6144
Zárszóként annyit, hogy, a részletes processzortáblázatokban a régebbi procik
(p2, p3, régebbi Celeronok, illetve AMD vonalon Duron stb.) nem szerepelnek.
Köszönhető mindez annak, hogy abban az időben a gyártók nem variáltak annyit,
ezért ezen processzorok minden adata kiolvasható a kódnév táblázatból.
Hello!
Ne akarok belepofázni -már mindegy- szóval a táblázatnál beleraktam volna plusz egy oszlopot, a dátumnak.
Szerintem... :) Nem személyeskedésnek venni!!!!
Na ez nem pontos...bővítőkártyán lesz A64 DDR ramokkal, hozzá külön sis chipkészlet, míg az alaplapon az LGA775 foglalat DDR2 ramokkal...semmi hasonlóság a két platform között...
Arról már nem is beszélek, hogy ott az Intelhez SiS északi híd van, ami vicces...és a bővítőkártyára DDR2 ramokat kell rakni, míg az A64 sima DDR rammal megy...na ezt aztán hasonlíthatod
Hát figy, nem annak szántam, csak bejöttél egy régi topikba és azonnal meg akarod reformálni a számítástechnikát és az egész tesztelés menetét, mert neked az nem tetszik.
Egyébként hibrid ECS lap bővítkártyás, és mivel az AMD-nek beépített memóriavezérlője van, az Intelnek meg külön északi híd kell, ezért máris nem ugyanazok a tesztelési feltételek, tehát a te felfogásod szerint megint nem lehet korrektül összehasonlítani két procit, mert nem mindegy milyen északi híd kerül rá...szóval itt hibádzik az elméleted.
Nem rég jött ki egy olyan alaplap (vagy tervezik nem tudom), hogy fogad amd és intel procit is. Na OTT van értelme összehasonlítani két procit, mert ott tényleg majd csak a procikon múlik, hogy melyik mivel jobb. Amíg ez nincs meg, addig nem állíthatjuk EGYÉRTELMŰEN, hogy a kűlcsín egyezik. Mert ugye VGA-t egyszerű összehasonlítani, kiveszem, beteszem a következőt, alaplapot meg megint, cserélem a többi alatt, de minden más azonos marad. Meg a többi, meg a többi, de jó lenne végre látni egy olyan proci tesztet, mint amit az előbb írtam... na, az már összehasonlítás...
UI2: megnéztem a táblázatot: nem örülnék
Örülünk, hogy egy ilyen nagy tapasztalatú ember, mint te, megosztotta velünk véleményét.
Örülnél te annak, amikor HT nélkül a PCMark04-ben ugyanannyit csinál HT nélkül, a Dothan, mint egy 3.2-es HT-vel (PCMark04 erősen Multi Threading-es teszteket futtat).
A játéktesztek meg nem prociról szólnak, hanem inkább VGA-ról.
Attól, hogy te baromságnak tartasz valamit, attól még más nem biztos (hogy annak tartja). Egybként meg valahogy össze kell hasonlítani valahogy két cuccot, és arra nem elég a szintetikus benchmark.
Nem akarok vitatkozni, ne is tegyük, csak már ezt egy pár helyen leírtam, hogy ezek a számok ezek már nem hatnak meg engem. Dolgoztam p3 alapú celerontól kezdve normál p3mon keresztül celeronnorthwood/prescott p4 nortwood prescott ht és amd xp és duron bartonon és amd 64-en keresztül sok mindenen, és nevetségesnek tartom máig is a játék teszteket, hogy ez 3894589373498 fps a másik ugyanennyi -2 vagy +3 és akkor elkönyvelik a nagy tini iq emberkék, hogy akkor az szar. Meglepve tapasztaltam a munka közbeni azonos teljesítmény megnevezéssel elnevezett (remélem pontosan foglamaztam ezt meg most) processzorok közti egyáltalán nem érezhető különbséget és a következőt vontam le: zsír mindegy mit veszel, többet számít a számítógép együtt, mint maga a processzor. Ami számomra nagy változás volt az amd esetében az a 64 az intel esetében pedig HT, utóbbinál nagyon kellemes volt tapasztalni azt pl. hogy 4 gigányi dvd film magas prioritáson való konvertálása esetén pl. egy adott program ugyanannyi idő alatt végzett a tennivalójával vagy játék esetén az fps semmit sem változott, amíg MINDEN MÁS procinál a sebesség a 5-6odára esett vissza. Ez miért számított? Mert éppenséggel totál lehet érezni a különbséget. Amit fizikailag különbséget nem fogok fel, az meg minek foglalkoztasson mivel nem is befolyásol? Remélem érthető volt...
És bocsánat ha valakit megbántottam (de szerintem nem...)