A programról egy szóban: Oh-lala!!!. Nem tudom, mi történt fejlesztõéknél, de éppen ideje volt, és elõnyére vált a márkának. Igaz, idáig is egészen szórakoztató volt, ami a Jane's-tõl megjelent, de ez most kezd mûködni is. A két CD-rõl - ha a teljes telepítést választjuk - 1,2 GB kerül fel a merevlemezre, azután már nem lesz gondunk a játékkal.

A bevezetõ a szokásos Jane's animáció, illetve valós felvételekbõl készült klip, némi gitárzenével. A különbözõ bevetések során igen eltérõ típusokkal repülhetünk úgy is, mint az idáig "ismeretlennek" számító F-105 vagy F-117, meg a klasszikusok; F-4E, F-15C, E, F-16 és A-10. Ebbõl kifolyólag érdemes a gyakorló küldetésekre némi energiát szánni, mert amikor a harcok élesben mennek, már nemigen marad idõ felfedezni a különféle fegyverek és berendezések természetét. Például: A jó öreg Phantom II vihet ugyan lézerirányítású bombákat (megkönnyítendõ az olyan kellemetlen célok kiiktatását, mint a légvédelmi ágyú), de aki természetesnek az F-15E-tõl fogva beépített célmegjelölõ lézert használja, az legfeljebb a mutatóujját használhatja, és azt is csak arra, hogy a homlokát bökdöshesse vele. A másik dolog, hogy aki hozzászokott a biztos távolból való gyilkoláshoz, annak nem árt megmártóznia a közelharc fortélyainak a sûrûjében is egy kicsit.

Ha túl vagytok a nyolc gyakorló bevetésen, akkor van rá némi esély, hogy a kill/loss arány egy feletti értéket mutat majd a késõbbiek során. Akik látták a Top Gun címû filmet, azok talán emlékeznek rá, hogy a vietnami háború végére ez a szám 12:1 volt az amerikaiak javára (legalábbis, ami a légi harcokat illeti). Nekem a cikk írásakor a statisztikám 8:1-et mutatott, és több, mint 40 repülõt veszítettem, amit nem érzek valami fényes sikernek, tekintve, hogy ez több mint három teljes századot jelent. Most érkeztünk a lényeghez, a hadjáratok következnek. Az eddig meglehetõsen háttérbe szorult vietnámi háború az elsõ hadszíntér, ahol lehetõségünk adódik, hogy helyet biztosítsunk nevünknek a többi 50.000 másik amerikaié mellett. A bevetéseket bármilyen sorrendben repülhetjük, és az egyik harc kimenetele semmilyen hatással nincs a másikéra. Azt hiszem, nem is baj, hogy a készítõk nem veszõdtek a dinamikus kampánnyal, mert a játék így is hangulatos lett. A hadjáratokat egyébként egy-egy rövid, régi felvételekbõl álló film vezeti be, és azzal az animációk tárháza ki is merül. Ami ellensúlyozza ezt, az a bevetések rádióforgalma, mert alkalmazkodik az adott helyzethez, és nem ugyanazt a szöveget darálja le állandóan. Ettõl pedig az egész nagyon valószerûvé válik, és mindenki igazán beleélheti magát a szerepébe. Ráadásul ez nem korlátozódik egyetlen pilótára, mert olykor négy kötelék is a levegõbe emelkedik, és ez tizenhat gépet is jelenthet.

Alapból a kötelékek vezérgépei között váltogathatunk, de az aktív alakulaton belül (vagy a taktikai térképen kiválasztva) bármelyik gépbe beülhetünk attól függõen, hogy az adott helyzetben hol érezzük legfontosabbnak a jelenlétünket. A váltogatásokkal érdemes vigyázni (megéri figyelni a rádiózást), mert könnyen olyan gép fülkéjében találhatjuk magunkat, amelyet éppen SAM fogott be, vagy Mig ült be mögé. Ilyenkor pedig nem biztos, hogy segít az: "Oh, épp csak benéztem, de már megyek is!". Ezzel szemben használhatjuk menekülésként a fenti eljárást, ha úgy érezzük, hogy a feladat túlnõtt rajtunk. Igaz, ez nem túl férfias viselkedés, de amellett, hogy a cél szentesítheti az eszközt, emlékeztet arra is, hogy csak kétféle pilóta létezik: aki hõs és aki öreg. Ezeknek a váltogatásoknak köszönhetõen nem árt felszállás elõtt megtervezni a bevetést, és akár teljesen átalakítani a kötelékek fegyverzetét.

Az elsõ vietnámi misszió során például csak a második Phantom II kötelék visz Shrike rakétákat, és csak jóval az Austin kötelék után éri el a célkörzetet, ami azt eredményezi, hogy a repteret védõ SAM ütegek legalább egy-két gépet lelõnek az elsõ kötelékbõl. Ezért én az Austin gépeire tettem a Shrike-okat és a két Phansong radar kilövése után haza is küldtem õket. A Buickokra viszont MK bombák helyett rakétablokkok kerültek, mert a légvédelmi ágyúkra rárepülni nem hõsiesség, hanem esztelenség. A gép egyébként elõszeretettel küld bennünket szabadesésû bombákkal a legmacerásabb objektumok ellen, ráadásul olyan célkörzetekbe, ahol annyi Mig és SAM van, mintha a légvédelem éves seregszemléjét tartanák éppen. Így javaslom, hogy mindenki a legfejlettebb fegyvereket vigye magával, a számla miatt pedig hadd aggódjon a kongresszus és az adófizetõk. A túlterhelés se okozzon fejfájást senkinek, mert a felesleges fegyverzetet bármikor eldobhatjátok, ha légi harcra kerülne sor, és az elõzõ mondat erre az esetre is érvényes. A saját biztonságotokat és az akció sikerének esélyét nagymértékben növeli még az, ha mindig használjátok a kísérõkben rejlõ lehetõségeket is. Ugyanis a kötelék gépei szolga módon követik a vezért egészen addig, amíg más parancsot nem adtok nekik, vagy le nem lövik õket. Ami nagyon tetszett, hogy egészen értelmesen hajtottak végre mindent a harcok során, és némi tehetség is szorult beléjük, mert nem csak nagy néha találták el a kapott célokat. Amiben nem jeleskedtek túlzottan, az a "Protect Me" parancs végrehajtása volt, mivel hogy egy alkalommal hárman képtelenek voltak egyetlen Mig-et lelõni a hátam mögül. A védelemmel kapcsolatban még ide kívánkozik az ökölszabály, mely szerint az RWR a legfõbb úr. Ha veszélyt jelez, akkor nincs az a megkezdett támadás vagy üldözött célpont, amely fontosabb lehetne a kitérõ manõvereknél. Aki ezt a szabályt megszegi, az hamar egy urna lakója lesz valamelyik állami parcellában. A másik jó tanács, hogy a földi célok esetében a támadásokból a gép felhúzását érdemes a kellõ idõben és sebességgel kezdeni, különben kellemetlen becsapódásokban lehet részünk.

A becsapódásokról jut eszembe: a játék egyetlen szépséghibája. Ezt a hibát a légi utántöltések gyakorlásakor vettem észre. A program objektumkezelése kissé nagyvonalú. Ugyanis a tanker "boom"-ja akkora lyukat ütött a pilótám mellkasába, hogy azt még a "Nyolcadik utas a halál" szereplõi is megirigyelték volna. Ennek ellenére a játék grafikája gyönyörû. Persze ezt nem mindenki tudja majd maximális részletességgel megjeleníttetni, mert a beállítások során sok helyen maga a program jelzi, hogy bizonyos érték felett már csak PIII jelenléte esetén érdemes próbálkozni. A hanghatások legalább olyan jók, mint a grafika. A rádiózás szövegei is illenek a bevetések hangulatához.

Nekem a játék nagyon tetszett. Fõként, mert az egyik régi szívfájdalmam orvoslatot nyert. Nevezetesen, eddig soha nem tudtam használni a lézer és tv irányítású fegyvereket (ami lehet az én hibám is), de ebben a szimulátorban mindegyik kezelhetõ volt, és a telitalálatok a bunkerek, hangárok, hajók stb. ellen igazi sikerélményt jelentettek. Akinek van rá módja az feltétlenül lépjen fel az EA "World War" szerverére, mivel az a csúcs...