Mostanában nagyon sokat kiséleteztem vízhűtőkkel, végül sikerült a régi rendszeremen
gyökeresen változtatni. Eddig is kérhetett tőlem bárki vízhűtéshez alkatrészeket,
vagy komplett vízhűtő rendszert. Az alkatrészek képeit a www.tuningnet.hu-n
találjátok meg, majd lesz az újról is. Az előző hűtőrendszer első darabjait
már majdnem egy éve állítottam elő, és most szeretném bemutatni a minden téren
átalakított új csodát:
Mielőtt belevágunk, nézzük meg, hogy egy vízhűtőtől mit várhatunk el. A hűtővíz
mindenféleképpen egy kicsit fel fog melegedni, hacsak nem áll rendelkezésünkre
korlátlan mennyiségű friss víz. 5-10 fokos melegedés még elfogadható. Ha ennél
kevesebbet szeretnénk, vagy a víz mennyiségét kell növeli, de ekkor a több száz
literre lenne szükség, vagy egy hatalmas radiátoron kereszül áramoltatjuk a
vizet, lehetőleg ventilátorokkal megtámogatva.
A processzorra egy vízhűtőblokkot kell szerelni, ettől azt várhatjuk el, hogy
olyan meleg legyen, mint a benne áramló víz hőmérséklete.
Tehát leszögezhetjük, hogy a processzor hűtője 5-10 fokkal melegebb lesz, mint
a környezeti hőmérséklet. Attól függően, hogy milyen processzor van a gépben
belül a processzormag 3-10 fokkal melegebb lehet, mint a hűtője. Tapasztalataim
szerint Celeronok esetén 850MHz-ig bezárólag 3 foknál nem nagyobb az eltérés.
PIII-nál 4-6 fokkal számolhatunk, itt 1GHz-ig néztem. Duron esetén kb. 7-8 fokkal
melegebb a mag, mint a hűtője, míg Thunderbird és P4-es processzor esetén 8-10
fokkal (1G felett)
Néhány konkrétum:
Celeron 600 1.1GHz-en 2Volton járatva 4 fokkal melegebb a hűtőjénél.
Duron 750 1GHz-en és 1.8 Volton 8 fokkal volt melegebb a hűtőjénél.
Thunderbird 1.1GHz-en 1.75 Volton 10 fokkal lett melegebb a hűtőjénél.
Nos akkor vágjunk bele, íme a hűtőblokk:
És oldalról:
Ez egy 8mm átmérőjű csonkokkal ellátott blokk. A csonkok 0.5mm vastagságú sárgarézből
készültek, a blokk vörösrézből készült. Méretei: 40x40x10mm ehhez 27mm hosszú
csonkok tartoznak. A képen látható a leszorító és egy kis gumi pogácsa. A gumidarabot
a blokk középére kell tenni (a fekete oldalára), pont úgy, hogy a leszorító
alatt legyen, így ha meghúzzuk a szárnyas anyákat, akkor biztosan középen szorítja
le a blokkot és nem sérül meg a processzormag.
Ezen az ábrán vázlatosan jelöltem a blokkba a vízáramlást. (Kissé primitív
a rajz, de most nem ez a lényeg). A 8-as csonk belső átmérője 7-es. Így ott
34.5 négyzetmilliméteres keresztmetszeten áramlik át a víz. A blokkba a négy
párhuzamos járat közül a két szélső van összekötve a csonkoknál, a blokkban
2x5-ös átmérőn áramlik a víz, egyszerre két darabon, ennek a kettőnek a keresztmetszete
39.2 négyzetmilliméter, vagyis nem jelent szűkületet. Az ezeket összekötő a
képen vízszintes sárga rész 7mm átmérőjű, így ott pont akkora keresztmetszetben
áramolhat a víz, mint a befolyó csonkoknál. Ez a blokk legszélén van, tehát
nem a processzormag felett! A processzormag felett (kb. 11x12mm-es egy CPU mag)
ott vastag a réz.
Tehát az előző blokkomhoz képest annyit változtattam, hogy felül csonkos lett,
így könnyebb beszerelni és nagyobb ármérőn keresztül áramolhat át a víz, sehol
sem szűkül 7mm alá. Ezt sokan kérték, noha a 6-os csonkkal szerelt változat
a csövek kezelhetősége miatt volt jobb.
Nézzük a keringető szivattyút, ezt most a blokkhoz igazítottam:
Ezeket is 8-as külső átmérőjű sárgaréz csonkokkal szerelem. Ez 230Voltos, 3.3
Wattos és 250l/h-s. A mindjárt bemutatásra kerülő rendszerben 16 másodperc alatt
mozgatott meg 1 liter vizet, ami 225 liter/órának felel meg a valóságban! (ennek
az az oka, hogy ott nem kell vízoszlopot emelni csak keringetni és a szívó oldalra
+lendülettel" jön a víz.) Ez bőségesen elegendő, lesz, de akkor nézzük a nagyágyút,
erre igazán büszke vagyok, az új meleg leadó radiátor:
A másik oldala is ugyanilyen bordás:
Nézzük miről is van szó. Két 200x111mm-es hűtőborda között egy zárt 163 köbcentiméteres
térteret hoztam létre. A vízteret körkörösen 10x10mm-es alumínium határolja,
ebbe lettek belerakva a képen is látható 8mm átmérőjű sárgaréz csonkok. Itt
áramlik ki és be a víz. A csonkokat Titánium nevezető ultraerős ragasztóval
rögzítem. (Olyan erős, hogy két alu összeragaszásánál, eléri a fém szilárdságát!)
Így rögzítem a már említett 10x10cm-es gátat is a két hűtőbordához. A meleg
leadó egységnek talpa is van, tehát a gép mellé kell állítani, nem dől fel.
A talpak szilikon betéttel lettek rugalmasan rögzítve.
A hűtéstechnikában az alagúthűtők a leghatásosabbak, ígyen állapotban is remekül
működik a hőleadó, de extrém overclockerekenek a következő trükköt ajánlom:
Két oldalról lappal és egy felülre elhelyezett ventilátorral csak fele vagy
harmad annyira melegszik fel benne a víz. Én a piacon kapható legegyszerűbb
és egyben legcsendesebb ventilátort használom 0.12Amperes, alacsony zajú, 8cm-es
12Voltos. De nincs közvetlenül a bordára oldalára helyezve, 1.5cm-re van attól,
ez bordákból kifele szívja a levegőt. Az oldalsó lapok nem érnek teljesen le
kb. 2.5cm-es rés marad. Tehát alul beszívja a levegőt és a meleg felfele távozik.
Annak érdekben, hogy felül ne szívjon falsot, egy oldalburkolatot kapott a venti:
A ventilátor az oldallapokon található négy lyukon keresztül kábelbilincsekkel
van rögzítve. Így hihetetlen csendben működik! A gumiágyas talpak is ezét vannak,
hogy mindenféle rezonancia elnyelődjön. Nem kel nagy légáram és máris sokkal
hatásosabban hűthetünk.
A bilincsekről és a csövekről:
Az összeszereléshez 8-as és 6-os belő átmérőjű csövekre és ennek megfelelő
bilincsekre lesz szükség:
Egyenlőre csak jegyezzük meg, hogy a képen egy sárga belsővel rendelkező átlátszó
"tartályt" (szűrő egyébként) és egy T elágazót is láttunk.
Na már minden lényeges elemet bemutattam, akkor nézzük, hogy néz ki mindez
egy számítógépbe beépítve:
Ezen egy csomó érdekes dolog látszik, nézzük a proci környékét:
Gyönyörűen elférnek a csövek, semmi feszülés, vagy megtörés. A bilincsekkel
rögzítettem a csöveket, noha a csonk és a cső is 8-as, jól tömítene így is,
de biztos, ami biztos lapon nem árthat.
Az előző képen is láttuk a T csatlakozót, annak különleges szerepe van. Teljesen
zárt rendszerű a hűtő, kb. 2.5dl folyadékkal. Ez, ha 10 fokot melegszik, akkor
0.3 köbcentivel megnő a térfogata. Valószínű ez nem okozna problémát, de egy
T csatlakozóval egy 6-os átmérőjű leágazást csináltam, és a három képpel ezelőtti
képen látható "sárga" tartályhoz csatlakoztattam:
A tartály teteje le van zárva, ez nem kiegyenlítő tartály, a hozzá menő csőben
levegő van! Csupán az a szerepe, hogy ha ténylegesen előáll az előbb említett
harmad köbcentis tágulás, akkor legyen levegő, ami össze tud nyomni, így egy
"pindurka" túlnyomás lesz csak a rendszerben. Egyébként a T csatlakozó közelebbről:
Nos hosszú idő után ennyi víz hatolt be (egy 1500MHz-re tuningolt Thunderbirddel
fűtöttem a vizet), tehát jól működik. Most nézzük a gép hátulját:
Itt van a szivattyú a felturbózott melegleadó egység és a hozzájuk tartozó
csövek a bilincsekkel együtt. Mondhatná valaki, hogy igen ám, de hogyan kerül
víz a rendszerbe, mert most levegő van benne, a felső tartály pedig nem beöntőnyílás!
Nos egyszerűen:
Egy kb. két literes edényt félig felötlünk ioncserélt vízzel (jobb ha teszünk
bele 20% autóhűtő folyadékot, de a ekkor tartsuk be a flakon oldalán található
előírásokat). Levettem a csövet a szivattyú szívó csonkáról és azt az edény
tetejére tettem. A szivattyút elmerítettem a folyadékba és bekapcsoltam a szivattyút.
Ekkor először feltöltötte a hűtőt, majd a blokkot. Egy darabig buborékos víz
keringett, majd szép lassan eltűntek a buborékok. Ekkor víz alá nyomtam a csövet
(amit a szivattyúról lehúztam és a víz alatt rádugtam a szivattyú szívó 8-as
rézcsonkjára és meghúztam a bilincset. Egyből levegőmentes lett a rendszer,
csak a felső tartályban és a 6-os csőben volt levegő, de erről már szóltam,
az úgy van rendjén.
A buborékok távozását a cövek mozgatásával és a hűtő megbillentésével segítettem
elő. Érdemes többször is légteleníteni!
Olyan csendes lett, így a gép, hogy nem hittem a fülemnek, végre hallani lehetett
a 40G-s Maxtor hangját, pedig az igazán nem csap nagy zajt. Ez volt az elődleges
cél, no meg az, hogy jobb legyen, mint egy léghűtő.
Két géppel próbáltam:
1. Abit BE6II Celeron 600-as procival. A drótos hőmérő 28 fokos levegőhőmérsékletet
mért. Félnapos teljes terheléses üzem után a víz 31 fokos lett, a processzor
stabilan 34 fokos volt. Utána 1.1GHz-en 2 Volton járattam, szintén teljes terheléses
üzemnél 39 fokon tudta tartani a CPU-t, akkor 35 fokos volt a víz.
2. A7V133+Thunderbird 1.1GHz-es processzor esetén az üresjáratban 42 fokos
volt a processzor (hosszú idő után, mert kezdetben 40 alatt volt), ehhez 33
fokos hűtővíz tartozott. Teljes terhelés esetén elérte a 45 fokot a CPU hőmérséklete
és a víz 35 fokos lett.
Ha levettem a 8cm-es ventilátort, akkor a Celeron 1.1GHz/2Voltos esetben 47
fokos lett a processzor néhány óra után, míg a Thunderbird 57 fokos lett. Mindkettő
terhelve volt.
A Thunderbird processzorral ellátott gépnél induláskor ezt látni a BIOS-ban:
Ha igazán sokat dolgozik a proci, akkor erre a hőmérsékletre lehet számítani
a "kazán" AMD CPU-val:
De ekkor már mindent elkövettem, hogy meleg legyen a proci. Normál körülmények
között a hőmérséklet:
Léghűtővel ezt ennél a processzornál meg sem tudtam közelíteni! Mivel a CPU
mint hőforrás megszűnt a házban, a meleg leadó egység a külső levegőt melegíti,
így a belső hőmérséklet a korábbi 47 fokról jóval 40 fok alá esett! A házszellőztető
ventilátorokat azonnal kiszerelhettem és úgy sem ment feljebb!
Nem titkolom, hogy az itt bemutatott alkatrészekből viszonylag sokat készítettem
és ezeket kompletten vagy részegységekben a tuningosoknak illetve a csend szerelmeseinek
odaadom. Nos persze nem ingyen, nagy pénz fekszik benne... Az itt bemutatott
komplett rendszer a víz és a 8cm-es ventilátor kivételével nálam
megrendelhető, gyakorlatilag azonnal átvehető. Tehát a ventilátor
nélkül a meleg leadó a takaró lapokkal, a szivattyú, a hűtőblokk a felfogóval,
8-as és 6-os csövek a T elosztóval együtt, 8db csőbilincs a kábelbilincsek (5db)
és a felső kis tartály. Ez összesen: 19500Ft. Noha ez 3-4 jobb léghűtőnek az
ára (a vacakokat ne számítsuk), de jobban hűthet, mint egy léghűtő és csendesebb.
Ha valaki extrém tuningra vágyik, akkor nem a meleg leadó egység tetejére,
hanem az oldalára szereli a két 8cm-es ventilátort, úgy egy ilyen az előbb említett
Thunderbird már csak maximum 42 fokig melegedett fel, a hűtővíz 32 fokos volt.
Normál használatkor 40 fokos volt. Ekkor 28 fokot mért a szobában a külső "drótos"
hőmérő.
Tehát aki úgy gondolja és van egy felesleges 8cm-es ventilátora és némi folyadék
a szerkezetben, az ír és 19500Ft-ért átveheti a rendszert, illetve postázni
is tudom. (Csak értelmes hozzászólást várok, én a rendszer kifejlesztése során
mindent megtettem, hogy a lehető legjobb legyen (alig melegszik a víz, a CPU-ra
meg bármilyen hűtőt szerelünk, az melegebb lesz néhány fokkal, mint a hűtője.
Szerintem kulturált dolgot készítettem, ezzel a csemegével leptem meg most a
tuningosokat. A hőmérsékleti eredmények minimálisan függhetnek az alaplaptól.)
E-mail: gigahertz
Forrás : tuningnet
Szponzor : DunaWeb Kft.
Kapcsolódó hírek/cikkek:
Radiátor verseny
Lesarkazásgátló