Hamar rá kell jönnünk, hogy az egérrel vezérelhető programok már nem azt a szórakozást nyújtják, mint a kezdetekkor.
Ma már igen nehéz helyzetben vagyunk, amikor a botkormány
és azok társai között kell eligazodni. Nehéz helyzetben, mert igen széles
a választék. Az egészen egyszerűbb szerkezetektől az igen sokat tudókig.
Természetesen az áruk is legtöbbször ehhez igazodik. Legtöbbször... Megint
fel kell tenni a nagy kérdést: mire szeretném használni? Ezért sem árt
tisztázni, hogy melyik eszköz mire jó. A játékok köre sokszor meghatározza
a néha merőben más tulajdonságú eszközöket. Az olyan játékoknál, mint
például a repülőgép-szimulátor, nagyon fontos, hogy a botkormány melyik
irányba, milyen mértékbe lett elmozdítva. Itt analóg információt kell átvinni,
ellentétben a billentyűzettel, amely digitális információ átvitelére
alkalmas. Így lehet a botkormánnyal egy izgalmas, pergő légi csatában győztesként
kikerülni. Ez a billentyűzettel szinte lehetetlen. Mint az elején már említettem,
nem feltétlenül a legdrágább eszközök a legjobbak. Ezért is fontos, hogy
tisztába legyünk a játékvezérlő eszközökkel.

Game padek. Még a számítógépek igazi térhódítása
előtt találkoztunk azokkal az eszközökkel, amelyek a TV-re voltak köthetők.
Sok-sok gombjuk volt, különböző állítási lehetőségekkel. Ezeknek az
eszközöknek is az a baja, hogy digitális információt visznek át, úgy, mint
a billentyűzet. A tapasztalat ezekkel az eszközökkel az, hogy az egészen
kicsi gyerekek szívesen használják, főleg akkor, amikor ez egy megtervezett
darab. Színes gombok, könnyen kezelhető eszköz. Ezek az eszközök sport- és a platform játékok kedvelői körében népszerűek. Itt szükséges
ugyanis a gyors, hirtelen irányváltoztatás, a sok nyomógombos felület. A
game padek általában a számítógép játékvezérlői kapujára csatlakoznak.
Botkormányok. Valamikor régen a botkormányok egy
irányítókarral, két tűzgombbal volt felszerelve, amely a gép játékvezérlő
kapujára csatlakozott. Napjainkra a botkormányok alaposan megváltoztak.
Sokkal több nyomógomb helyezkedik el rajtuk és megjelent egy harmadik tengely,
amellyel valamit (pl. a motorteljesítményt) lehet szabályozni fokozatmentesen. Nemrég
megjelentek a lábpedálok, a vadászrepülőgépek irányítókarjait mintázó
darabok. A botkormányok egy része már USB-re csatlakoztatható, de van olyan
darab is amelyik a soros kapura, természetesen leggyakrabban a játékvezérlő
kapura. A megvásárlásakor feltétlenül tudni kell, hogy a kívánt darabot
mely játéktípushoz kívánjuk alkalmazni.

Kormánykerekek. Ezeket az eszközöket a vezetési
igény kielégítésére hozták létre. Ezekhez ugyanúgy, mint a gépkocsinál
pedálok is csatlakoznak a kormánykerékhez. Általában két pedál a gáz- és fékpedál csatlakozik hozzá. Tapasztalat szerint az a kormánykerék
a jó, amelyik nem csak tapadókoronggal, hanem valamilyen más rögzítési móddal
is rendelkezik. A pedáloknál is az a jó amelyik a játék hevében nem mozdul
el. A kormánykerekek csatlakozása a számítógéphez hasonlóan van megoldva,
mint a botkormányoké.

Force feedback. Nem jelent mást, mint erő-visszacsatolás.
A botkormányunk, vagy a kormánykerekünk a játékban megjelenített körülményeknek
megfelelően mozog a kezünk alatt. Egy autóversenyben óriási élmény, ha
egy élesebb kanyarban, nagy sebességnél a kormányt tartani kell. Ezek az
eszközök többsége USB-re csatlakoznak, vagy a soros portra.
